2015. július 22., szerda

11 - Happiness

Sziasztok!


Látjátok? Ennyire tudok ígéreteket betartani... Az igazság az, hogy miután hazajöttem a táborból be voltam havazva, és - mivel a gépen gajra ment - csak az öcsém gépét tudom használni, amihez most jutottam hozzá. De legalább itt vagyok. Szóval, szeretném megköszönni az előző részhez érkezett kommenteket és a 32 feliratkozót <3 Ez a rész is rövid és (szerintem) nem valami jó. Most pedig egy fontos kérdéssel állok elétek. Kitettem egy szavazást a modulsávba (ki fogja szúrni a szemeteket nyugi), amiben szeretném megtudni, hogy TI milyen véget szántok a történetnek. Az az igazság, hogy elakadtam, mivel mind a háromhoz lenne sok-sok ötletem, de jó lenne leszűkíteni a kört :) Szavazni július 29-ig tudtok :)
Jó olvasást xoxo

U.I.: Az új blogba felkerült az első rész, amit ITT találtok :)


11 - 
Happiness


"Elismerem, nem lobog bennem nagy tűz, de szeretem. (...) Ne felejtsd el, a tűz sokkal veszélyesebb, mint a langyos víz." - Borsa Brown
Imagine Dragons - Who We Are
Mikor megláttam a rég nem látott testvéremet, nem tudtam mit mondhatnék. Mikor odajött hozzám és átölelt, könnyeim potyogni kezdtek. Hónapokig azt sem tudtam, hogy él e vagy halott, de mikor megláttam, minden félelmem elszállt. Szorosan tartottam magamnál, miközben az arcomat mélyen a nyakába fúrtam. Megígérte, hogy soha többé nem tesz ki olyan kétségbeesésnek, mint az elmúlt hónapokban. Miután gratulált a babához, és részvétét nyilvánította a másik baba miatt elmesélte, milyen volt újra otthon, hogy megismert egy lányt. Én semmit nem mondtam neki az elmúlt hónapokról, mivel féltem, hogy megölné Harry-t, amit nem nagyon szerettem volna. Leginkább Rowena fejlődéséről számoltam be neki, amit örömmel hallott. Sajnos nem maradhatott sokáig, mivel nekem pihennem kellett, ezért a nővér - aki este jött ellenőrzésre - mondhatni kizavarta.
Az egész hét azzal telt, hogy sorba jártak be hozzám -rendszerint Eleanor, Harry és Adam, s valamelyikük mindig elhozta hozzám Rowena-t. Ezen kívül az orvos mindennap betoppant egy nővérrel, aki kitisztította a sebem, majd lecserélte a kötésem. Pár nap múlva úgy vélték, hogy a seb szépen gyógyul, ezért megpróbálhatok felülni. Először nagyon örültem annak, hogy nem kell egésznap feküdnöm. Sőt azt hittem pofonegyszerű lesz, mivel egyáltalán nem fájt a lövés helye. Hát nem, rohadtúl nem volt könnyű. Amint egy kicsit megpróbáltam felülni, éles fájdalom hasított a gyomromba. Napokig próbálkoztam, míg sikerült, de közben megint elkezdtek gyógyszerekkel tömni, hogy enyhítsenek a fájdalmamon. Annyira élveztem ezt az egészet. Miután sikerült felülnöm, utána pedig lefeküdnöm, áttoltak a nőgyógyászatra - ahova természetesen Harry is elkísért. Az orvos megállapította, hogy a baba egészséges, és úgy a harmadik hónapban járhatok. Amint megláttam az ultrahang felvételen, ugyanazt a boldogságot éreztem, mint Rowena-nál. El sem tudtam hinni, hogy újra anya leszek, de amint Harry a kezemet szorította a vizsgálat közben, úgy éreztem ennél boldogabb nem lehetek. A hasam szépen nőtt, azonban még alig látszott valami. A kórházból végül másfél hét után távozhattam, de szigorúan csak azzal a kikötéssel, hogy kerekes széket kell használnom még legalább két hétig, utána pedig kontroll vizsgálatra vissza kell menni. 
Pénteken hagytam el a kórház kapuit. Harry tolta a kerekes székem - közben még egy utazó táskát is vitt, amiben a ruháim voltak -, az ölemben pedig Rowena aludt. A kocsihoz érve akadtak nehézségek, de végül mindenki sikeresen beszállt a járműbe. A kerekes szék a csomagtartóba került, habár nem tudom, hogy sikerült oda betenni.
- Valamit elfelejtettem megemlíteni - szólalt meg Harry, miután kiértünk az autópályára. Ő vezetett, míg én az anyósülésen ültem, Rowena pedig hátul szunyókált az ülésében. - Új házba költöztünk, - nem mondod -mármint az egész banda, a biztonság érdekében. Az egész négy emeletes, így az összes emberem elfér. Mi a földszinten vagyunk a kerekes széked miatt, a többiek pedig fölöttünk. Konyha a földszinten, a szobákhoz külön fürdő van, de majd úgy is meglátod - mosolyodott el. - A hátsókertben van egy hinta, meg homokozó, meg csupa ilyesmi, de nem szeretném, ha kíséret nélkül mennél ki oda. A házat elhagyni pedig szigorúan tilos - adta parancsba, ami nekem nem tetszett. Túl merev volt.
- Minden rendben lesz - megfogtam a kezét, s elmosolyodtam. Ujjait az enyémek köré kulcsolta, s úgy haladtunk tovább. Nagyon sokáig mentünk, azt hittem el is hagytuk Londont, azonban Harry "megnyugtatott", hogy szigorúan véve még a városban vagyunk. Egy hatalmas fehér ház előtt álltunk meg, amit fák takartak és hatalmas kerítés vette körül. Ház? Inkább valami villa féleség volt. Kilométerekre lehettek csak házak, egy teljesen elszigetelt helyen voltunk. A kapuban két férfi őrködött fekete ruhában. Kezdtem úgy érezni magam, mint valami bűnügyi sorozatban, ahol mindent megtesznek azért, hogy a főszereplőt életben tartsák. Elámultam a ház látványától.
- Vigyázz, a légy belerepül a szádba - viccelődött Harry, mikor leállította a kocsit. Rosszalló pillantást vetettem rá, mire nevetni kezdett. Mondhatom rohadt vicces. Kiszállt, majd a kerekesszékkel tért vissza. Kinyitotta a kocsiajtót és kiemelt, egyenesen a kerekesszékbe tett. Óvatosan kivette hátulról Rowena-t - akit az ölembe rakott -, és az utazótáskát, amit a vállára akasztott. Elkezdett a "ház" fele tolni, mire az egyik őr kinyitotta a kaput. Mindkét ember bólintott Harry felé, de nem tudom neki mi volt a reakciója. Egy széles betonozott úton tolt végig, így egyre többet láttam az egészből. Hatalmas fák takarták az egész házat, míg mellette rengeteg autó és motort állt. Két oldalt gyönyörű virágok voltak elhelyezve, azonban nem láttam a kertet. Biztos, hogy hátul van. 
- Azta - adtam hangot a véleményemnek. 
- Ez a One Direction búvóhelye. Az egész kóceráj huszonnégy órás megfigyelés alatt van az egész évben. viszont most megerősítettük az őrséget. Azért idejöttünk, mert itt biztos, hogy nincs bepoloskázva semmi, szóval biztonságban vagyunk - magyarázta, míg el nem értünk a bejárati ajtóhoz. Szorosabban fogtam közre a lányom, rossz előérzet miatt. Mikor szorosan az ajtó előtt voltunk, Harry szólt, hogy nyugodtan nyissak be, hát megtettem. 
- Louis! Ha még egy szeletet megeszel kiheréllek! Már mondtam, hogy ez Taylor-é! - Eleanor dühös kiabálását hallottam meg kicsit beljebbről.
- Ugyan, baby, - kezdte Lou - ha kiherélsz, akkor nem csak én járok pórul - Harryvel szinte egyszerre kezdtünk el kuncogni. Rettenetesen vicces volt. Hallottam El dühös fújtatását, mire Louis is elröhögte magát. 
- Megjöttünk! - kiabálta el magát Harry, a következő pillanatban pedig El alakját láttam meg felém futni. Óvatosan lehajolt és szorosan átölelt. Az egyik karommal én is átfogtam vékony alakját, míg a másik kezemmel Rowena-t tartottam. El válla felett láttam Louis-t közeledni, aki csak egy mosolyt ejtett felém. 
- Eleanor, megfojtasz - szóltam neki, mikor elkezdett egyre erősebben szorítani. 
- Bocsánat - szabadkozott, s sebesen elhajolt.
- Szia, Louis - köszöntem neki, mikor átölelte El derekát. 
- Tökmag - biccentett felém, mire csak a szemeimet forgattam. 
- Mi volt ez a kiabálás - érdeklődött Harry.
- Gyümölcs tortát sütöttem Taylornak, és mikor elkezdtem felszeletelni Louis elvett egy csomó szeletet - panaszkodott Eleanor. 
- Nos, Niall nincs itt. Addig örülj - felnevettem. Louisnak igaza volt, mivel ha Niallon múlt volna, az egész tortát megette volna. 
- Megmutatom Taylornak a szobát, amíg ki nem jövünk addig ne öljétek meg egymást egy torta miatt - tudtam, hogy Harrynek gúnyos vigyor ül az arcán. Túl jól ismertem.
El-ék odébb álltak, így Harry beljebb tudott tolni. Ahogy beljebb értünk egy hatalmas nappalin mentünk keresztül, amihez egy konyha volt nyitva. Amerikai stílus. Úgy éreztem elsírom magam, mikor eszembe jutott a származásom, s, hogy mennyire vágyok vissza a hazámba. Az egészet fehér falak vették körül. Velem szemben egy zárt ajtó helyezkedett el, mellette pedig egy lépcső emelkedett felfelé. Az ajtótol balra volt egy hatalmas asztal székekkel, ami melett a nyitott konyha helyezkedett el, amit csak egy nagy márványpult választott el a nappalitól. Az egész konyha fekete bútorokkal volt berendezve, ugyan úgy, mint a nappaliban. A konyhával szemben a falon egy hatalmas led tv helyezkedett el, alatta  pedig hangfalak voltak. A konyha és tv között egy kávezó asztal volt, ami melett fekete bőrfotelek, közöttük pedig egy szintén fekete bőrkanapé helyezkedett el. 
- Wow - suttogtam, míg a fejemet forgattam. Ez az egész hatalmas volt. Megálltunk a zárt, fehér ajtó előtt. 
- Ez a mi szobánk, nyisd csak ki - szólitott fel Harry, ezért kinyitottam. Az ajtó befele nyílt, ezért kényelmesen betudtunk menni. A szoba falai világoskék színben pompáztak, míg minden más fehér volt, még a padló is - kivétel az ágynemű, ami kék selyem volt. Velünk szenben egy hatalmas francia ágy volt, a két oldalán egy-egy komód, amik fölött nagy ablakok voltak. Az ággyal szemben, az ajtó mellett egy polc helyezkedett el, azon pedig egy tv. Amelett pedig egy hatalmas szekrény volt. A szoba két oldalán egy-egy ajtó volt. 
- Azta - nyögtem ki, mire Harry felnevetett. 
- Sejtettem, hogy tetszeni fog - mondta magabiztosan. Ledobta az utazótáskát az ágyra, azután viszajött a székem mögé. - Le kéne fektetni Rowena-t, itt van a szobája, balra - magyarázta, miközben az említett irányba kezdte tolni a székem. Amint odaértünk a fehér ajtóhoz, kinyitottam. A szoba kicsivel kissebb volt, mint a mienk, és lila. Itt is volt egy ablak, de, mintha kívülről be lett volna rácsolva. Furcsálltam, de végül nem kérdeztem rá. Az egyik sarokban a kiságy volt, míg a másikban egy szekrény. A szobába be volt tolva a babakocsija, a játékai mindenütt szétszórva. 
- Majd beteszem az ágyába - ajánlotta fel Harry, utána pedig óvatosan kivette a kezemből a kislányunkat. Úgy gondoltam egyedül is eltudja intézni, ezért a kezeim segítségével visszagurultam a szobánkba. Megálltam az ágy mellett és sóhajtva körbenéztem. Annyira idegennek éreztem az egész helyet. Nem tudtam miért. Talán, mert túl gyorsan és hirtelen jött a változás, tán' pedig azért, mert tudtam, hogy miért is vagyunk itt. Mert megakarnak ölni. 

Míg Harry bent volt a szobában levettem a cipőmet, mivel kezdett kényelmetlen lenni. Egész meleg volt aznap, ezért egy farmer rövidgatyát vettem fel, fekete pólóval és bakanccsal. 
- Miért jöttél vissza? - szólalt meg Hirtelen Harry az ajtóban. -  Nem erőltetheted meg magad - jött oda hozzám és legugolt elém. Harry is nagyszerűen nézett ki aznap. Megint a fekete gatyáját vette fel bakanccsal és fekete pólóval, a fejére pedig megint sapkát tett, ami alól néhol kikunkorodtak rövid tincsei. 
- Nyugodj meg, nem vagyok porcelánból - nyugtattam meg, miközben megfogtam a kezeit, amelyeket a csupasz combomon pihentetett.
- Tudom, de nem akarom, hogy bajotok essen - kezei immár a hasamon voltak. Felkuncogtam.
- Nem lesz semmi gond - mondtam, majd hirtelen elkomorodtam. - Harry, miért voltak az ablakon rácsok? - kérdeztem. 
- Csak elővigyázatosság - tudtam, hogy hazudik. Próbálta hihetően előadni, de nem nagyon ment neki. - Menjünk ki a többiekhez, Rowena mostmár nem nagyon fog felkelni - sóhajtotta idegességében. Igaza volt. Este hat óra lehetett, és egy kisgyereknél nem nagyon valószínű, hogy felkel. Harry kitolt a nappaliba. Eleanor, Louis és Niall a konyhában voltak, míg Liam és Zayn a kanapén terpeszkedve tévéztek. 
- Szia Taylor - köszönt Niall teli szájjal, mivel egy hatalmas szendvicset evett. Niall hangjára Zayn és Liam is felfigyelt, ezért hátrafordultak, köszöntek és már nem is voltam érdekes. 
- Éhes vagy? - kérdezte Eleanor.
- Éhen halok - közöltem. - De fel van írva, hogy mit ehetek és mit nem - mondtam, mire El bólintott.
- Tudom, leginkább krémesebb ételeket. Ezért csináltam tortát neked, meg krémlevest - felcsillant a szemem. Niall eközben a harmadik szendvicsének állt neki, sosem tudtam, hogy bír ilyen gyorsan ennyit enni. 
- Most fogtam fel valamit - szólalt meg a szöszi. - Taylor terhes és ha felépült megint betudom járni valakivel London összes éttermét - kuncogni kezdtem, de a többiek egyhangúan szólták le szegényt. Láttam, ahogyan El levest szed egy tányérba, és ebben a pillanatban Harry elvette az egyik széket az asztal mellől és odatolta a székem. 
- Tessék drágám, ha kérsz még szólj  - rakta le elém a gőzölgő levest El. Végül négy tányér levest és három szelet tortát ettem meg, majd mikor kértem még enni, mindenki egyszerre fordult felém.
- Mi az? - kérdeztem zavartan. - Terhes vagyok - nyögtem ki úgy, mintha senki sem tudott volna róla, pedig tisztában voltak vele.
- Tudjuk - mondta Eleanor, mikor még egy szelet tortát rakott a tányéromra. Rám mosolygott és elment. Később mindenki a nappaliba tömörült a tv előtt. Zayn, Liam és Niall a kanapén foglaltak helyet. Louis beült az egyik fotelba, mire Eleanor lekuporodott a földre és a hátát Lou-nak támasztva nézte a tévét. Harry is egy fotelban foglalt helyet, azonban Ő kiemelt engem a kerekesszékemből és az ölébe vett, majd egy pokrócot terített rám. A Nagyfiúk ment a tévében - amin Niall, Liam és Louis nagyokat nevettek, Zayn túlságosan elgondolkozhatott valamin -, viszont mi Harryvel nem is figyeltük a villogó készüléket. Leginkább a babáról beszélgettünk halkan, és volt, hogy felkuncogtam a szavain. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tinédzser, de hiszen az voltam, csak túl hamar fel kellett nőnöm. Viszont volt egy pillanat, ami megkoronázta az estémet. Mikor Harry odahajolt a fülemhez s azt búgta bele "Szeretlek". Könnybe lábadt szemekkel súgtam neki vissza, hogy "Én is téged". Szorosan átölelt, a fejét ugyanahhoz a ponthoz tette a nyakamon, ahova mindig. A válla felett pedig megláttam Louis-t, aki melegen mosolygott rám, a szemei pedig csillogtak. Szinte éreztem, hogy azt akarja mondani, hogy örül a boldogságunknak, de szerintem mindenki tudta abban a szobában, hogy ami abban a pillanatban, azon a napon történt, hamar elmúlik. Nem számít, hogy mikor és hogyan győzzük le az akadályokat. Nem számít hol vagyunk és kik vagyunk. Van valami, ami mindig eltipor minket, hogy sose lehessünk boldogok.