2015. október 4., vasárnap

13 - Desertion

Sziasztok!

Végre megérkeztem a résszel! Tudom, hogy ismét kicsit későn, de az iskola kikészít, és még csak szeptember van... Remélem ti nem kaptatok még idegösszeroppanást és bírjátok az iskolát. Nagyon köszönöm a komikat az első részhez, nagyon jól estek <3 Mondhatni ez a rész hosszabb, mint általában, de sokkal zsúfoltabb is, mivel nem nagyon akarom elhúzni a történetet. Remélem nektek tetszik és kitartást a sulihoz!

xoxo Blair



13 - 
Desertion






"Vannak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen a válás. Néha szükséges annak érdekében, hogy a gyengébbik nem vagy a kisgyermek ne sérüljön tovább az arrogancia, erőszak, megalázás, kizsákmányolás vagy akár a közöny miatt." - Ferenc pápa
Bring Me The Horizon - True Friends
Az első gondolatom az volt, hogy teljesen megőrültem. A második pedig az, hogy nincs más lehetőségem. Meg kellett bíznom egy idegenben, mert nem tehettem semmi mást. Miután elmeséltem Katy-nek a történetem, az volt az első kérdése, hogy hogyan bírtam Harry-vel maradni ezek után. A válasz egyszerű. Beleszerettem, és a szerelem egyszerre tesz gyengévé és erőssé. Engem inkább legyengített. Ezek után kénytelen voltam bízni benne, így elárultam Katy-nek is a tervem, hiszen Ő volt az egyetlen esélyem.
És kiröhögött.
Egyszerűen a pofámba röhögött. Bassza meg.
Azt hitte, hogy csak viccelek, de nem voltam valami jó kedvemben. Miután látta, hogy én nem nevetek, eltűnt minden jó kedv az arcáról és felvázolta a helyzetet.
- Tehát te kiakarsz jutni észrevétlenül egy jól megfigyelt házból, utána pedig elakarod hagyni az országot? - vázolta fel a helyzetet, ami így nézve nevetséges volt.
- Pontosan - sóhajtottam. 
- És mi lenne nekem ebben a szerepem? - remény csillant szemeimben. 
- Tudom, hogy nemsokára vissza utazol Finnországba. Azt szeretném, hogy segíts eljutni oda nekem és a lányomnak - bizonytalanság tükröződött arcán. 
- Tay, ez lehetetlen - mondta végül. 
- Katy, kérlek. Elsősorban anya vagyok és nem hagyhatom, hogy a gyermekeim ilyen körülmények között nőjenek fel és...
- Én megértem, de nincsenek titkaim Zayn előtt és ha erre rájön, elmondja Harrynek aki képes megöletni - szakított félbe enyhe aggodalommal hangjában. 
- Figyelj, tudom, hogy alig ismersz és meg vagy rémülve ettől az egésztől, de csak hozzád fordulhatok. Rajtad és Eleanor-on kívül senki nem tud róla, kérlek Katy - könyörögtem.
- Legyen - egyezett bele. - De ki kell találnunk, hogyan nem tudnak rád találni és el kell intéznünk mindent. És nyugodj meg, megőrzöm a titkod - mosolyodott el. 
Egyszerre voltam boldog és szomorú, hiszen sikerült valamit összehozni, de Harry-t hogyan lehetne kicselezni? Szinte lehetetlennek tűnt az egész. Egy héten keresztül ezen gondolkodtunk Eleanorral, de semmi. Az egész kicseszettül lehetetlennek tűnt. 

  - Taylor! - hallottam meg Harry hangját a folyosóról, mikor a szobánkban ültem.
- A szobában vagyok - mondtam, remélve, hogy meghallja.
- Indulhatunk, kicsim? - kérdezte, megállva az ajtóban. Bólintottam, majd felvettem a táskámat. Megfogtam Harry kezét, és elindultunk. 
- El, ha megéhezne kaja a hűtőben és bekészítettem egy cumisüveg tejet, azt melegítsd meg és.. - magyaráztam Eleanornak megállva a nappaliban, aki Rowenaval ült a kanapén. 
- Nyugi, nem lesz gond - szakított félbe mosolyogva. Harry türelmetlenül kezdett húzni az ajtó felé, hiszen alig várta, hogy megtudja a baba nemét. Épp ezért volt dühös, mikor megmondtam a kocsiban a rossz hírt.
- Drágám, - hümmögött egyet, jelezve, hogy figyel - én nem szeretném tudni a baba nemét - jelentettem be, mire dühösen felém nézett és láttam rajta, hogy képes lenne félreállni csak, hogy üvöltsön egyet.
- Mi? - csattant fel.
- Azt akarom, hogy meglepetés legyen - mondtam magabiztosan.
- De én tudni akarom, hogy lányom vagy fiam lesz-e - közölte, összeszorított fogakkal.
- De én meglepetést akarok - folytattam a veszekedést.
- De.. de akkor, hogy festjük ki a babaszobát meg hogy dönt...
- Majd semleges színűre festjük és két nevet választunk - szakítottam félbe. Egy ideig nem szólt hozzám, aztán hirtelen megszólalt.
- Helena.
- Mi? - kérdeztem zavartan.
- Ha kislány legyen Helena a neve - mondta lágy tekintettel. - Így hivták az anyukámat - mondta mély fájdalommal hangjában. 
- Nagyon sajnálom, Harry - kezemet a karjára tettem, hátha érzi, hogy mennyire együttérzek vele. - Ha kisfiú, akkor legyen Daniel - mondtam lélegzet visszafojtva. 
- Ő is egy fontos személy volt az életedben? - kérdezte valami furcsával hangjában. 
- Igen, volt - kérdőn felém nézett. - Majd egyszer elmesélem - innentől kezdve nem beszéltünk csak a kórház nőgyógyászati részlegén, miközben vártuk, hogy bemehessünk a vizsgálatra. Páran furcsán néztek Harry-re és rám. Például egy anyuka kétkedő tekintettel pillantott ránk. Szerintem leszűrte, hogy szinte még tinédzser vagyok, ő pedig kicsivel idősebb nálam. Leereszkedő pillantásokat kaptunk, de nem nagyon törődtünk velük, főleg akkor mikor végre behívtak minket a vizsgálóba.
- Jó napot - köszöntünk Harry-vel összhangban.
- Jó napot - köszönt Dr. Stephen mosolyogva, majd ironikusan, majd felfeküdtem a vizsgáló asztalra. Harry leült a mellettem lévő székre, miközben az orvos a másik oldalamon kezdett szorgoskodni. Bekapcsolta az ultrahangot, és ő is leült egy székre.
- Kérlek emeld fel a póló és az egész hasad maradjon fedetlen - tettem amit mondott, ezután pedig zselét kent szét a hasamon, majd a kis ultrahang készüléket a hasamra tette. A monitoron megjelent a kisbabám, aki még nagyon picike volt. 
- Úgy látom most lehet a huszonegyedik hétben a kicsi és szépen fejlődik - jelentette be a doki, miközben a kis készüléket a hasamon mozgatta - Most pedig hallgassuk meg a szívverését - mondta és a következő pillanatban hallottam egy dübörgést.
Az én babám szívverése volt. A mi kisbabánk szívverése volt.
Könnybelábadt szemekkel néztem Harry-re aki elmosolyodott, ujjainkat pedig összekulcsolta. 
- Mondjátok, szeretnétek tudni, hogy mi a baba neme? - kérdezte az orvos. Harryvel egyszerre vágtuk rá a válaszunk. Harry szerint igen, viszont szerintem nem. Dr. Stephen tanácstalanul nézett ránk.
- Szeretnénk tudni - Harry magabiztos hangon szólt.
- Azt hittem ezt megbeszéltük - suttogtam. 
- Nem érdekel - mondta izgatottan, megráztam a fejem, de belementem. 
- Nos, úgy tűnik, hogy a baba kisfiú - a szívem nagyot dobbant, miközben Harry szorosabban fogta a kezem. Harry boldogan nézett rám, hiszen annyira szeretett volna egy fiút, de valami megállt bennem. Mert tudtam Harry-nek miért kell fiú gyermek.  Az orvos megkérdezte, hogy szeretnénk e egy ultrahang képet, s sokkos állapotban igennel válaszoltam. A kis képet eltettem a táskámba, majd a doki elvégzett pár vizsgálatot rajtam, utána pedig mehettünk haza.
- Mi a baj? - kérdezte Harry a kocsiban, megtörve a csendet. 
- Csak fáradt vagyok - hazudtam. Többet nem kérdezett csak csendben vezetett hazáig. Nem is tudom mi volt igazából a bajom. Talán az, hogy Harry megtudta a baba nemét, és így még kitartóbban fog keresni ha elszöktem. De én azt akartam, hogy ne találjon meg, soha. Akármennyire is szerettem.

  Mikor hazaértünk Eleanor rögtön nekem támadt és a baba nemével kapcsolatban kérdezett, majd amikor megtudta, hogy kisfiú visongani kezdett.
- Jó, El, nyugi - mondtam mosolyogva. - Hol van Rowena?
- Elaludt és betettem az ágyába - bólintottam, közben pedig éreztem, hogy Harry megáll mögöttem. Kemény mellkasának ütköztem, miközben átkarolta a derekam.
- Gyere, meg kéne beszélnünk néhány dolgot - mondta és lassan bevezetett a szobánkba.
- Miről van szó - kérdeztem, miután ledobtam a táskám a földre és letelepedtem az ágyra.
- Holnap el kell utaznunk a fiúkkal pár napra - válaszolta kinézve az ablakon. Bingó...
- És miért? 
- El kell intéznünk néhány dolgot - sejtelmesen elfordította a fejét. - És rád állítottam az embereimet, szóval nélkülük sehova nem mehetsz, megértetted? Ne merészelj elszökni vagy megpróbálkozni valamivel - felém fordult, szemei szikrákat szórtak. Utáltam ezt az énjét.
- Miért nem bízol bennem? - próbáltam hihetően előadni a hitetlenkedő barátnő szerepét.
- Bízok benned, én csak elővigyázatos vagyok - ennek semmi értelme nem volt. - Nézd, sok mindent elcsesztem velünk kapcsolatban, de szeretem a családomat és nem akarom elveszíteni - mondta végre felém fordulva. Zöld szemei komolyan néztek az én kék íriszeimbe. - Ne feledd, hogy elfuthatsz de előlem sosem bújhatsz el. 
- Mi is szeretünk, és nem jut eszembe semmi ilyesmi - odasétáltam hozzá, kezeimet pedig arcára csúsztattam. A következő pillanatban a számhoz hajolt és csókolni kezdett. Kezei a derekamra csúsztak, míg én átkaroltam a nyakát. Jól esett néhány meghitt pillanatot vele tölteni, hiszen soha többé nem fogom látni.


Másnap, kora reggel érzékeny búcsút vettünk Harryvel, s miközben megcsókoltam, átöleltem a nyakát, éreztem, hogy egy könnycsepp végiggördül az arcomon. Soha többé nem látom... 
- Pár nap és jövök, ha bármi kell akkor keresd meg Tyler-t, oké? - bólintottam, majd ismét csókot nyomott ajkaimra. Azt hittem elsírom magam, hiszen annyira bízott bennem és és átakartam őt csapni.
- Nagyon szeretlek - simítottam kezem az arcára, miközben igyekeztem magamba inni a látványát. Barna haj, smaragdként világító íriszek. Sosem felejtelek el.... Miután viszonozta a vallomásomat, elment. Felkapta az utazótáskáját és elment, ahogyan én fogom tenni pár nap múlva.
- Tay, gyere beszéljünk - szólított meg Eleanor, miután becsukta a fiúk mögött a bejárati ajtót. Bólintottam és karöltve indultunk meg a szobám felé, ahol Katy ült az ágyon.
- Szerintem vágjunk bele a közepébe - mondta El, miután leültem a fotelba és becsuktuk az ajtót. - Taylor, Katy mindent elmesélt, ezért szereztem neked és Rowena-nak útleveleket -  feszülten beszélt, majd előhalászta a zsebéből a két kis könyvet.
- Ezeket hol szerezted? - kérdeztem ámulva, közben kinyitottam az egyik kis könyvecskét, ami Rowena-é volt, aki ezentúl Salli Armas én pedig Lauri Armas voltam. De a kinézetünk is teljesen más volt. Barna, szinte fekete hajam volt és barna szemem. A képen ráadásul annyi smink volt rajtam, hogy a falon lévő vakolat megirigyelhetett volna - már ha élne.  - De várj, mik ezek a nevek és, hogy nézek ki? - próbáltam felolvasni a neveket, miközben a kinézetemen rágódtam.
- Az előbbi kérdésedre válaszolva, a fiúm egy maffia tagja, azaz nekem is vannak ismerőseim és ezentúl így fogsz kinézni. Az utóbbira pedig, ezek finn nevek, hogy a fiúk nehezebben találjanak meg - mondta.
- Keresni fognak?
- Tay, Harry nem nyugszik bele, amíg meg nem talál. Amint elhagytad az országot, soha többé nem élhetsz nyugodt életet, örökké menekülnöd kell. - igaza volt. Harry sosem mondana le sem a gyerekeiről sem rólam, de hittem abban, hogy eltudok előle rejtőzni.
- Khm.. - köhögött Katy, feltehetően azért, hogy rá figyeljünk. - Zayn úgy tudja, hogy öt nap múlva repülök vissza, de nem. Hét nap múlva indul a gépünk, addig én megszállok egy hotelben - magyarázta. - Elintéztem neked egy lakást abban a házban, ahol én lakok. Egy három szobás lakásról van szó és....
- Katy, ez nagyon kedves, de én ezt nem tudom kifizetni - vágtam közben.
- Erre is gondoltunk - mosolygott kedvesen. Nyitottunk neked egy bankszámlát, amire átutaltunk egy nem kicsi összeget, és nem kell aggódnod semmi miatt - mondta Eleanor. 
- Most pedig elmondom mit kell tenned, szóval jól figyelj - nézett Katy mélyen a szemeimbe. Figyelmesen hallgattam a terv minden részletét, és annyira meghatódtam. Hihetetlen, hogy képesek voltak értem áldozatot hozni.
- Lányok, ezt hogy köszönhetném meg? - néztem rájuk könnybelábadt szemekkel.
- Sehogy, csak legyetek biztonságban - vágta rá El. - Megbeszélem Tyler-el, hogy vigyen el minket a plázába egy hét múlva, addigra mindent beszerzünk - kedvesen válaszolt. Ekkor kezdtem el reménykedni abban, hogy mégis minden rendben lesz. Hogy élhetek a gyerekeimmel normális életet. De a szívem azt súgta, hogy ne tegyem ezt Harryvel, azonban nem tehettem mást. Ugyanis választanom kellett. Vagy a gyerekeim vagy pedig életem szerelme. És én a gyerekeimet választottam. 

Pontosan egy hét múlva idegesen ültem a kocsiban Rowena-val és Eleanorral. Próbáltam elrejteni a feszültséget több-kevesebb sikerrel. Tyler - mint kiderült Harry egyik megbízható embere - ült a kormánynál és teljesen hidegen hagyta, hogy mi ott vagyunk. 
- Rendben Tyler, itt várj meg minket - mondta El és már szállt is volna ki az autóból, de a fiú megállította. 
- Nézd El - kezdte. - Harry utasítására nem téveszthetem szem elől Taylor-t - nézett rám a visszapillantó tükörből.
- Szerintem nem akarsz bejárkálni a fehérneműboltokba - mosolygott El, majd szinte láttam, ahogyan Tyler egy grimaszt vág. - Szóval maradj itt és maximum három óra múlva jövünk - válaszolta kedvesen El. Hogy tudott ennyire nyugodt maradni? Kiszálltunk az autóból és gyors léptekkel elindultunk a pláza felé. Amint beértünk a fűtött épületbe, rögtön a fodrászat felé vettük az irányt. Szerencsére alig volt vendég, szóval el tudtak vállalni. A kérésem egyszerű volt. Fessék be barnára és vágják le az alig fenékig erő hajamat hátközépig érőre. Amíg én a fodrász székben ültem, Eleanor egy másik helyről nézett rám szomorúan, miközben Rowena boldogan kacarászott. Úgy egy órát lehettünk a fodrásznál és miután elsiettünk a mosdóba, ahol voltak vagy ezren, de sikerült eljutnunk az egyik wc fülkéhez.
- Menj, addig megfogom Rowena-t - ajánlotta fel El, mire bólintottam egyet. Bementem a wc fülkébe, ahol lehajtottam az ülőkét és idegesen előszedtem a ruháimat, amiket még otthon pakoltam be. Bőrdzseki, fekete nadrág, fehér póló és bakancs. Miután felöltöztem, előszedtem egy zacskót, amibe beletettem a levetett ruháimat és a régi telefonomat. Ezeket beledobtam a wc melletti kukába és a táskámmal a kezemben kiléptem a fülkéből. A mosdóban egyre kevesebben lettek. Körülbelül öt nő téblábolt ott. Megálltam a tükör előtt, a cókmókomat pedig a márványpultra tettem. Elővettem belőle a barna kontaktlencsét, amit pár napja vett nekem Eleanor. Óvatosan odaillesztettem a szememhez, majd pislogtam egyet. És még egyszer. Miután kék szemeim helyett barnák néztek vissza rám, elővettem a smink készletem és  elképesztően erős, fekete füstös szemeket és vörös ajkakat varázsoltam magamnak. Mindent visszatettem a táskámba és a tükörbe néztem. Az egykori önmagam nézett vissza rám, csak barna íriszekkel és barna hajjal.
- Taylor, sietnünk kell - állt meg mögöttem Eleanor, aki átöltöztette Rowena-t. Bólintottam, majd becsuktam a táskám és a hátamra vettem. Kisiettünk a mosdóból és egyenesen a bababoltba mentünk, ahol vettünk Rowena-nak egy egyszerű fekete - rózsaszín autósülést, amibe azonnal beletettem Ro-t. Megfogtam a hordozót és a hátsó kijárat felé igyekeztünk Eleanorral. 
- Oké - kezdte El, mikor odaértünk. - Mindened meg van? Pénz, útlevelek, telefon... - kezdte sorolni, de félbeszakítottam. 
- Minden meg van - mosolyogtam. 
- Rendben, akkor vigyázz magadra - mondta könnyeivel küszködve, majd a nyakamba borult. Én is átöleltem őt az egyik kezemmel, mivel a másikkal Rowena hordozóját tartottam. - Ne feledd, minden vasárnap hívni foglak - ebben a pillanatban azt hittem és is elsírom magam.
- Köszönöm, és te is vigyázz magadra - válaszoltam utána pedig elváltunk egymástól.
- Rendben - törölte le könnyeit. - Katy egy fehér Lexusban vár, húsz percetek van eltűnni, utána jön a cirkusz - magyarázta, majd még egyszer szorosan átölelt és elmentem. Amint kiléptem annak a bevásárló központnak az ajtaján, Harry életéből is kiléptem. Idegesen pásztáztam végig a parkolót, majd megakadt a szemem egy fehér Lexuson, amiben tisztán láttam Katy alakját. Szinte futva szeltem át a parkolót, annyira ideges voltam. Mikor az autóhoz értem, betettem Ro-t hátra, majd miután biztosítottam a hordozóját, bepattantam az anyósülésre. 
- Induljunk - mondtam Katy-nek, mire megeresztett felém egy mosolyt.
- Minden rendben lesz - mondta bizakodóan, miközben gázt adott és elindultunk a reptérre. - Mikor beszéltél vele utoljára? - nem kellett megmondania kivel, hiszen pontosan tudtam, kire gondol. 
- Tegnap este - válaszoltam. - Azt mondtam neki, hogy szeretem és várom haza - a bűntudat szétáradt testemben, miközben a homlokomra tettem a jobb tenyerem.
- Nem tehettél mást - vigasztalt. - Hagytál neki valami üzenetet? 
- Leírtam egy papírra, hogy sajnálom és nem akarom többet látni. Meg oda tettem mellé egy összetépett képet rólunk - Katy bólintott és vezetett tovább. Azért tettem, mivel azt akartam, hogy felfogja semmit nem akarok tőle. Legalább is addig, amíg ebben a maffia dologban utazik. Nem akarom, hogy a gyerekeimnek olyan apja legyen, akit bármelyik pillanatban lelőhetnek és ezt én sem szerettem volna. Én  a könnyebbik és gyávább utat választottam, és nem bántam meg. Azonban a bujkálás elkezdődött, mert tudtam, hogy Harry sosem adja fel a keresésemet. Soha.

4 megjegyzés: