2015. november 21., szombat

14 - Changes

Sziasztok!

Ez volt ám a hatalmas kihagyás, nem igaz? Nos, rettentően sajnálom, de hatalmas rajtam a nyomás és ez február végéig így marad, mivel - nekem - akkor zárul le minden írásbeli és rajzalkalmatossági felvételim. Addig, annak örülök, ha havonta egyszer sikerül egy részt írnom. De erőt ad, hogy ti itt vagytok és nem mentek sehova, köszönöm nektek! Köszönöm a 33 feliratkozót, a kommenteket, a 30 000 megtekintést... mindent! Sajnálom, hogy a rész ennyire rövidke lett, de ennyi tellett tőlem most. És ne aggódjatok, Harry körülbelül 1-2 rész múlva visszatér, mivel nem tudnám húzni-vonni ezt a távollétet ;)
Jó olvasást xoxo

14 - 
Changes




2 hónap elteltével...
"Abból áll az élet, hogy letagadjuk, elködösítjük és magunknak se valljuk be, hogy voltaképpen nem csinálunk semmit." - Hazai Attila
Roxette - Listen to your heart
Mióta felszálltam arra a tetves repülőgépre, minden megváltozott. Az életem normális lett, feltéve azt, hogy Harry idegbeteggé vált azóta mióta megszöktem. Minden hétvégén felhívott Eleanor, s habár tisztában voltunk azzal, hogy ez mennyire veszélyes, ragaszkodott ahhoz, hogy hetente egyszer pár percet beszéljünk, mondván túlságosan megszeretett és nem akar elveszíteni. Pontosan ugyanezt éreztem én is, azonban nem akartam, hogy miattam bűnhődjön, ha lebukunk, így is állt a bál. Elmondása alapján tíz percbe sem telt, hogy Harry megtudja, hogy eltűntünk. Eleanor azt mondta, hogy miután kiosontam a parkolóba, rá húsz percre rohant ki sírva Tyler-hez, majd miután zokogva közölte, hogy eltűntem, azonnal felhívta Harry-t, aki őrült üvöltözésbe kezdett, és estére pedig már Londonban is voltak a fiúkkal és miután majdnem megölte El-t, azonnal elkezdték a keresésem. Megnézték a plaza biztonsági felvételeit, de elvileg semmi hasznosat nem találtak. Megnézték, kik hagyták el az országot, de ott is semmi. Harry szó szerint beleőrült abba, hogy nem vagyok ott sem én, sem a gyereke(i). Közölte, hogy addig nem nyugszik, ameddig a két kezével meg nem fojt... Őszintén féltem. Féltem attól a pillanattól, mikor Harry megtalál. Mert tudtam, hogy egyszer rám akad és a legváratlanabb pillanatban tör rám. Amint felszálltam arra a repülőgépre, még jobban felborítottam az életem, de legalább bennem volt a tudat, hogy egy kis ideig békében élhetek a gyerekeimmel. És igen, nyugalomban éltünk egy egyszerű Helsinki lakásban, míg Katy a szomszédunk volt és minden egyes nap bejött meglátogatni minket. Rowena elmúlt egy éves és pont a születésnapján mondta ki az első szavát. Papa. Elakadt a szavam. Hogyan fogom neki egyszer megmagyarázni, hogy az apját sosem ismerheti meg és csak egy fényképen láthatja? Sehogy, ha rajtam múlik, sosem ismeri meg az apját, mivel Ro-t ki akarom hagyni ebből az őrületből. Ez a folyamat pedig elindult. Találtam neki óvodát, elkezdtem finnül tanulni és ebben az országban kamatoztathattam a tehetségem, ugyanis a festményeimet vették, mint a cukrot. Végre azzal foglalkozhattam, amit szerettem és még pénzt is kerestem vele. Találtam egy jó nőgyógyászt, aki szerencsére beszélt angolul, ezért hála Istenek sosem kellett finnül makognom össze- vissza. Azt mondta, hogy a baba egy egészséges kisfiú és, hogy ha lehet ne stresszeljem magam, mivel a kis csemetém korán születhet, amit én nem akartam. Az életem kezdett tökéletessé válni, de még mindig bennem volt az a bizonyos bűntudat és szerelem egy bizonyos ember iránt, aki miatt minden este az ágyamban zokogtam. Annyira hiányzott, de nem mehettem vissza hozzá, hiszen félő volt, hogy megölne engem, vagy ha nem is ő, akkor az ellenségei. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi időt tölthetek még Finnországban, mielőtt Harry a nyomomra bukkanna, de tudtam, hogy Eleanor úgy is figyelmeztetne, tehát nem volt min aggódnom, egyelőre.

Rowena óvodában volt, mikor egy képet festettem. Imádtam a vászonra vetni az érzéseimet. Szerettem, ahogyan a színek keverednek és egy egységes képet alkotnak. Az egész szívből jött, pedig én úgy gondoltam nem figyelemre méltó. Egy ölelkező párt ábrázolt, de csak a férfi hátát lehetett látni, és még a nő fejéből egy kicsit meg a nő karjait. A férfi hátán pedig egy tetoválás díszelgett. Két darab angyalszárny, a két lapockáján, mint egy angyalén. Ez a tetoválás megtalálható Harry-n is, épp ezért kötődött a szívemhez annyira az a festmény. Az utóbbi időben rengeteg ráemlékeztető képeket készítettem, amiken látszott is, hogy szívből jön és talán épp ezért fogytak ezek a legjobban. A többi festményem inkább ürességet ábrázolt. Egy ecsetvonás, majd még egy és már egy összeálló képet alkotott az egész.
- Taylor - zavart meg Katy hangja, ami a bejárati ajtó felől jött.
- A nappaliban vagyok – válaszoltam kissé felemelve a hangom.
- Szia – jelent meg Katy mosolygós arca a látókörömben. – Jöttem megnézni, hogy vagy – mondta, majd mögém sétált, valószínűleg azért, hogy megnézze, mit festek.
- Hát, kicsit bedagadt reggel a bokám, a hasam egyre nagyobb és rettenetesen nagy bűntudatom van, de amúgy tökéletesen vagyok, és te? – mondtam cinikusan, miközben befejeztem képet. Szignóztam – persze az új nevemmel – és megtöröltem kezem egy rongyban.
- Jó, értettem – mondta arra utalva, hogy egy kicsit harapós vagyok. – De Taylor, ez festmény valami gyönyörű – gyönyörködött a képemben.
- Köszönöm, remélem mások is így gondolják – vigyorogtam rá, majd a festőállványomat a fal mellé tettem és elkezdtem elpakolni a rajzcuccaimat.
- Képzeld, beszéltem Zayn-nel – mondta mellékesen, közben pedig leült a kanapéra.
- Oh, és mi újság otthon? – kérdeztem, miközben a mosoly lehervadt az arcomról.
- Minden rendben, leszámítva azt, hogy Harry szó szerint alkoholista lett – magyarázta, mire megállt az ütő bennem.
- Hogy mi? – csattantam fel. Letettem mindent az asztalra és leültem Katy mellé a kanapéra.
- Zayn azt mondta, hogy egész nap téged kutatnak, de közben Harry napi két Jack Daniel’s-t megiszik. Bele van betegedve az eltűnésedbe, azt magyarázza, hogy megint elvesztett, de sosem kap vissza – nos, igen. Ez az, amit nem szabad mondanod egy terhes nőnek, mert ez történik; a szívem hevesen kezdett kalapálni, miközben a könnyeim folyni kezdtek. Szorosan markoltam a combomat takaró nadrágot, míg a bűntudat lassan szétáramlott bennem. Hogy tehettem ezt vele?
- Taylor – guggolt le elém Katy. – Erősnek kell lenned, ne felejtsd el, hogy miért jöttél el – magyarázta kezeit az én kezeimre téve.
- De, akkor is, hogy tehettem ezt vele? – zokogtam fel.
- Hej, shh – nyugtatott, miközben átölelt. – Ne stresszeld magad, mert benned növekszik egy új élet, akinek még nem szabad kibújnia onnan – mondta a vállaimat megragadva. – És ne felejtsd el, hogy ezt az egész cirkuszt a gyerekeid miatt csináltad, egy új élet reményében – nézett mélyen a szemembe. Igaza volt.
- Igen, igazad van – vallottam be, mialatt letöröltem a könnyeimet.
- Na, látod – mosolyodott el. – Ne aggódj semmi miatt, a fiúk megoldják – mondta. – Most pedig induljunk el Rowena-ért az óvodába, mert késésben vagyunk – mondta az órára pillantva. Bólintottam és, miután kifújtam az orrom és megtöröltem a szemem, elindultunk Rowena-ért. Nos, egy valamit megtanultam Helsinkiben. Azt, hogy reggel és délután veszélyes kimenni az utcára, ugyanis rengetegen özönlenek ki. Szerencsére Katy rendelkezett autóval, szóval sosem kellett a tömegközlekedéssel bajlódni. Az óvoda nem volt valami közel hozzánk, de megérte naponta bejárkálni, ugyanis nagyon jól érezte magát abban a közösségben és bármit megadtam volna, hogy lássam azt a bizonyos gyönyörű, boldog mosolyt az arcán.
- Szia – köszöntem neki, amikor megérkeztünk az óvodába és engem meglátva a nyakamba borult.
- Mama – gügyögte és egy cuppanós puszit nyomott arcomra.
- Gyere, menjünk – mondtam, majd felálltam, elköszöntem az óvó nénitől és elindultunk. Megfogtam Ro kezét és kivezettem a csoportból, feladtam rá a kabátját és a sapkáját, majd elindultunk. Katy a kocsiban várt minket, aki – miután betettem Rowena-t az ülésébe és bekötöttem – köszönt neki. Csöndben utaztunk haza és miután hazaértünk, akkor is csend volt. Megetettem a kislányomat, átöltöztettem, rajzoltam vele, megfürdettem. Egy szokásos napom része volt. Körülbelül nyolc órakor letettem aludni, majd miután én is elrendeztem magam betoppant Katy, pont amikor a pizsamámban leültem a kanapéra.
- Szia – köszönt. – Rowena alszik, igaz? – kérdezte, mire csak bólintottam. – Mikor mész legközelebb orvoshoz? – kérdezte, miközben leült mellém a kanapéra.
- Holnap – válaszoltam egy hatalmas ásítás közepette.
- Nemsokára szülsz – állapította meg, mire egy amolyan „na, ne mond” pillantást vetettem rá. – Nem úgy értettem – forgatta meg szemeit. – Hanem úgy, hogy nemsokára megszületik a fiad. A tied és Harry-é. És, Ő megint nem lehet ott a gyermeke születésénél és… mond csak, nem akarsz visszamenni hozzá? – kérdezte, mire teljesen lesújtva néztem rá.
- Katy, miért mondod ezeket nekem? – kérdeztem előre dőlve, miközben a kezemet hatalmas pocakomra simítottam. – Történt valami? – aggodalmaskodtam.
- Ma beszéltem Zayn-nel. Holnap érkezik – nézett rám szomorúan, de valahogy még is boldogan.
- Hogy mi? – álltam fel sietősen, ami miatt meg is fájdult a hátam.
 - Igen, tudni akarják, hogy biztosan nem vagy itt, és Zayn szeretne látni engem úgy is, szóval eljön – magyarázta.
- Basszus – suttogtam. – Bassza meg, ez nem történhet meg – csuktam le szemeimet, miközben visszaültem a kanapéra.
- Nem, ne aggódj – mondta kedvesen. Zayn gépe délután érkezik. Addig átköltöztök Rowena-val egy hotelbe, ott van egy utcányira az óvodájától. Már foglaltam nektek szobát Caroline Cross néven. Reggel elvisszük Rowena-t az óvodába, utána átvisszük néhány cuccotokat a hotelbe. Ezután elviszlek az orvoshoz és Ro-ért, de utána el kell mennem Zayn-ért a reptérre. Nagyon sajnálom Taylor – mondta Katy.
- Ez nem a te hibád – mondtam. – Mindent köszönök Katy – mondtam őszintén.


Másnap minden úgy ment, ahogy elterveztük. Elvittük Rowena-t az óvodába és átcuccoltunk a hotelbe, ahol egy nem túl nagy két ágyas szobában kellett laknunk. Nagyon otthonos volt és divatos, ami különösen tetszett. Utána elmentünk az orvoshoz, ahol minden rendben ment. A kicsi rendesen fejlődött, az orvos pedig megállapította, hogy hamarosan a hatodik hónap végén járok, és kiírt egy időpontot a szülésre a kórházba. Azt mondta, hogy igaz, már szültem, de ha esetleg előbb indulna be a szülés, akkor ne ijedjek meg, hanem azonnal jöjjek be a kórházba, mivel nem lesz semmi baj. Elhangzott továbbá, hogy ne stresszeljem magam, mivel az tényleg nagyon árt a babának és korai szülés is lehet a vége. De hogyan ne stresszelném magam, ha állandóan Harry-n jár az eszem. Hiába van távol, még így is csak rá tudok gondolni. Egyszerűen gyötrődöm az életben és sosem lehet nyugtom. Néha azt kívánom, hogy Harry bár’ sose lépett volna be az iskolámba már majdnem 2 éve, de ha nem tette volna, akkor sosem lenne a csodás kislányom, sem pedig a születendő gyermekem. Igen, ha az élet citromot ad, csinálj limonádét. Ne úgy, mint én, akinek a citromlevet erőszakkal beletették a szájába, de valahogy, mégsem bánom.

10 megjegyzés:

  1. Juhujj!
    Ezzel most felcsigaztal! Nalunk is nagy a hajtas, ugyhogy megertelek. De azert varom a kovit. Remelem sikerulnek a felvetelijeid! ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nagyon köszönöm és neked is sok sikert a suliban ❤❤

      Törlés
  2. Állati jó lett. Alig várom a folytatást. 👍😃😀

    VálaszTörlés
  3. Állati jó lett. Alig várom a folytatást. 👍😃😀

    VálaszTörlés
  4. Jaj istenem! Ez csodálatos lett! <3 Körülbelül 2 napja megállás nélkül olvastam a legelejétől a történetet..és azta.. Imádom azt ahogy írsz! Kérlek hozd gyorsan a következőt! ^,^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Istenem, nagyon aranyos vagy <333 Köszönöm szépen a kedves szavaidat, ígérem hamar hozom a következő részt <3333

      Törlés
  5. 2 óra alatt olvastam el az egészeet.. és imádom, szóval hozd a kövit gyorsan :33

    VálaszTörlés